Vasárnap reggelre már egészen összeszedtem magam, és úgy döntöttem, hogy elengedem magam a kirándulásra, még ha ezzel kissé le is lassítom a gyógyulásom . (Ez tényleg lelassította, mert még ma is köhögök, de nem bántam meg, mert a. nagyon jól szórakoztam ;), b. ma találtam mézet az abc-ben, c. hétfő reggeltől zuhog az eső )
A vasárnapi uticél a Vättern tó keleti partja volt, mely kivallo strandolasi lehetoseggel es nemi sziklamaszassal kecsegtetett.
Körübelül fél 12-kor indultunk a hotelből 5-en: a fotós Peti, a csoportvezetőm Peti, Előd és barátnője Dia, valamint én. Az út kb 50 perc volt, melyen különösebb érdekesség nem történt. Végig szinte autópályán mentünk, ahol a svédek nagyon kultúráltan vezetnek, nem türelmetlenek, betartják a sebességkorlátozásokat, néhányan tanulhatnánk tőlük. Út közben láttunk egy - két Gripent is ...
Mielőtt megérkeztünk a tóhoz, egy apró kitérőt tettünk Svédország legnagyobb kolostorromjához, mely az Alvastra Monastery nevet viseli. Ez egy cisztercita apátság (volt), de az 1530-as években a luteránusok lerombolták és a kolostor soha nem épült újra, a maradványa viszont mai napig megmaradt és közkedvelt túristalátványosságként ismert.
Innen már tényleg csak néhány perc lett volna a tópart, de a két Peti kitalálta, hogy mekkora életérzés beállni egy forgó propellerű szélerőmű alá, mert hogy az milyen hatalmas,és nagy hangja van a turbinának... Emiatt még vagy 30-40 percen át kerestük az autóútról a megfelelő kijáratot a kukoricásba, hogy aztán az út metén látható egyik szélerőművet megközelíthessük. Bár a kitartásból nem volt hiány, eme törekvésünket csak hazafelé tudtuk realizálni kb egy óra gyaloglással egy búzatáblán át (papucsban, strandfelszerelésben) ...
Én a térkép alapján azt hittem, hogy majd elegánsan begurulunk a tópartra a kocsival, mint otthon a nyéki tónál, de itt kicsit máshogy volt. Az országút végül egy erdei sétánnyá alakult, ami egy nagy parkolónál ért véget. Innen aztán gyalogtúra kovetkezett át az erdőn papucsban :), törülközővel, instant grill szettel és miden hozzávalóval felszerelkezve. Kicsit aggódtam, hogy a strandolás egy erdei piknikbe fog átcsapni, de végül megtaláltuk a számunkra ideális táborhelyet, ahol letelepedtünk. A víz kristály tiszta volt és sajna picit hideg, de még a lélektani határon belül. Hamar hozzafogtunk az ebed keszitesehez a mobil grill apparat segitsegevel.
Ami az úszkálást illeti, en inkább falat másztam, meg napoztam, mert a vízet még kissé hidegnek találtam.
Amíg pancsiztunk, fotózgattunk, napoztunk, a grill pirította nekünk a finom kolbászokat ... Egyébként többen vitorláztak, kenuztak, meg búvárkodtak a környélen de mégis minden nagyon csendes volt, nagyon elveztem a nyugodt videket: szemünk előtt a "végtelen"-nek tűnő víz, mögöttünk végig erdő, feletünk ragyogó kék ég, és szikrázó napsütés, mi meg süttettük megunkat a fekete sziklákon.
Eszre sem vettem, hogy hogy repul az ido, hipp-hopp eljodt a kesodelutan, es kezdett lehulni a levego. Sajna, mint már annyiszor azelőtt, a Nap aznap is úgy döntött, hogy levonul a színről (valójában a Föld forog, tudom tudom), de néhány fanatikus fénnyképész még ragaszkodott, hogy ezt a sziklákon várjuk meg ...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.