Az elején olyan végtelennek tűnt, lassan belerázódtam, majd vasárnap arra eszméltem, hogy eltelt az utolsó hétvége is, most pedig eljött az idő, hogy magam mögött hagyjam ezt a blogot is: bezár a Gripengyár. Gyanítom, találkozom még Veletek majd valami másik blogban, és remélem, ha valaki majd közületek utazásra adja a fejét, gondol rám, és küld egy linket a naplójáról.

Nézegettem, az oldal látogatási statisztikákit, meg is örültem a nagy olvasottságnak, de aztán rájöttem, hogy csak én nézegettem vissza a bejegyzéseket a cégnél, hogy kijavítsam a hibákat a szövegben ... ennek az lett az eredménye, hogy vannak a stilisztikalilag helytelen mondatok, melyekben van ékezet, és vannak a kevésbé suták, amiket bentről írtam, de bent nem volt ékezet. Magyarázkodásból legalább jó vagyok :)

Holnap csütörtök, az utolsó munkanapom Linköpingben. A melóból hamarabb lelépünk, mert a teszter csapat egy kerti összejövetelre hivatalos, amit az itteni teszter csapatvezető rendez. Nem hiszem, hogy sokáig elhúzódik majd, mert neki van a három pici gyereke, akikkel találkoztam a bicajversenyen. Az este valószínű a pakolásé lesz, amikor majd próbálom elhitetni magammal, hogy ha 30 kiló cuccot kis helyre zsúfolok össze, akkor az belefér majd a 20 kilós csomaglimitbe. Na mind1, ez a holnap problémája. Ma voltam megint futni az erdőben, de túl későn indultam el, és már odafelé besötétedett. Elég hideg is volt, meg valahogy nem is ment úgy a szaladás. Nem baj, lement az az 5 kilcsi nagy duzzogva. Hihetetlen, hogy a zenehallgatás mennyit segít közben. Nem értem, hogy a futóversenyen miért nem hallgatnak zenét. A gépem péntek hajnal 6-kor indul, négy utánra kell kiéerni a reptérre. Nem tudom, hogy arra a kis időre van-e értelme lefeküdni. Szombatra vettem ki szabit, megyek az OSG-re, aztán meg haza Miskolcra. Már várom, mert hiányoztok!!! Köszi mindenkinek a figyelmet, üdv Otthon!

Mielőtt belekezdenék, két apró megjegyzés. Ma megint voltunk a masszírozó fotelben, de nagyon brutál fokozatra volt állítva, ezért fáj az egész hátam, úgyhogy már nem is kell többé ilyen fotel otthonta :( Ez mondjuk nem túl érdekes infó, viszont amit már nehezebben tudtam feldolgozni, hogy ma a cégnél két takarítónő valyon miért vitt egy feldíszített karácsonyfát a folyosón ... (Ötleteket kommentben várok)

Nah, de hogy ne térjek el már az elején a tágytól, hozzá is kezdenék...
Attól tartok, hogy ittartószkodásom utolsó utibeszámolója következik, melynek célállomása Västervik városa volt. Az utolsó szabad vasárnap szerencsére kegyes időjárás fogadott minket. Az autóút kb. egy óra volt Linköpingtől Dél-Kelet irányba, nagyjából 100 km. Számomra azért volt kicsit érdekesebb az út, mert én következtem a sofőrködést illetően. A svéd utakon élmény lenne autózni, ha nem lenne 500 méterenként trafipax az országúton. Egyébként egész korrektek, mert előre kitáblázzák, hogy mérés lesz, és az ember ezért nem is mer többel menni. Västervik  egy elég kicsike város, nem túl sok izgalommal, a legérdekesebb infó, amit találtam róla, hogy innen származik az ABBA egyik énekese, Björn Ulvaeus. Bementünk egy nagyon érdekes templomba is, aminek a nevére már sajnos nem emlékszem, viszont, amit bent találtunk az annál szokatlanabb volt. Belülről egy szép neo-román stílusú templom, viszonylag új, max 100 éves lehetett. A jobb oldalon viszont végig négy személyes ebédelőasztalok, rajtuk zöld terítő, mécses, itt-ott baba-etetőszék, ez nagyon tetszett. A másik érdekesség az előcsarnokban volt. Ki volt függesztve egy hatalmas világtérkép, előtte egy tál apró szines gombostű, és egy tábla angolul, Jelöld be, honnan jöttél. Tettem is egy kis kék pöttyöt Miskolchoz. Egészen elképesztő helyekről jártak ott az emberek, Kanadától Madagaszkáron át egészdn Ausztráliáig.

Valójában a városnézést nem akartuk túlspirázni, inkább a városhatártól pár kilóméterre található érintetlen tengerpartot akartuk felfedezni, és megsütögetni az ebédnek valót, meg napozni, Petit bosszantani és hasonlók. Elég zeg-zugos út vitt a partra egy erdőn át, közben az a tipikus svéd csendélet: bordó csónakház, tenger, sziklák, nagyon szép volt ... Körübelül este 7-8 körül indultunk csak haza, amikor már kezdett lemenni a Nap. Ottlétünk pár órája alatt nem nagyon jártak arra emberek, csak a szuperminigrillből hallattszott a szén pattogása, a tenger morajlása. Napokig el tudtam volna még heverészni a köveken, de napnyugtára eléggé lehült a levegő, úgyhogy mi is lassan szedtük a sátorfánkat.

Kihasználván az utolsó szabad hétvégét, újra autót béreltünk és szombaton ellátogattunk Stockholmba. Péntek reggel Petivel elmentünk az autókölcsönzőbe, hogy elhozzunk egy kocsit. Meg epp idoben, mert mar megint az utolso darabot hoztuk el, de igy legalabb last minute aron jutottunk hozza. Pénteken már ezzel mentünk dolgozni, úgyhogy bár mi keltünk legkésőb, kb egyszerre értünk be a többiekkel a melóhelyre.  A parkolóban eléggé elvesztünk a többi kocsi között, mert mindenki Saab-bal jár... Hazafelé még el kellett menni a már korábban említet system bolage nevű alkohollerakatba, hogy Feri búcsúbulijára megvegyük a hozzávalókat, illetőleg Peti szülinapja is aznapra esett, úgyhogy duplán volt ok a szórakozásra. Mint írtam, bár aznap ünnepelte a mi Péterünk a 27-ik szülinapját, meglehetősen zokon vette, hogy a kb tizenhat éves pénztáros kissrác kéri a személyijét, ami nem volt nála, mert nem hitte el, hogy elmúlt 18. Akárhogy egyezkedett, a kissrác nem engedett, úgyhogy ki kellett mennije a kocsiba érte, úgy hogy közben az egész sor állt. Ez csak azért volt gy kicsit kellemetlen, mert úgy esett az eső, hogy az írek megirigyelhették volna. Szegény eléggé elázott, pedig még egy kortyot sem ivott, de végül a zsákmánnyal megpakolva elégedetten szaladtunk a kocsihoz. Hazamentünk a hotelhez, majd az autót a szemközti utcában hagytuk, mint ahogy azt tettük is az elmúlt alkalommal.

Szombat reggel szomorúan konstatáltuk, hogy a svédországi parkolási bírságokat a magyarral ellentétben fehér zacskóban szállítják. A sors fintora, hogy a büntetés, melyet - szerintünk jogtalanul - kiróttak ránk, kb annyi, amennyit Peti az autókölcsönzés árából lealkudott. Holnap megyünk majd reklamálni, mert semmilyen tiltó táblát nem találtunk az utcában, és a fémtolvajlás meg még ide nem nagyon gyűrűzött be, úgyhogy nem nagyon értjük a helyzetet (sem, és a büntetésen álló szöveget sem).

A kirándulás kissé döcögve indult; én bénáztam a GPS-sel, a többiek a büntetőcéduláról vitatkoztak, közben meg lógott az eső lába, ami tökéletes szembeköpése volt a meterológia, mint olyan mindennemű előrejelzésének. Az út elég uncsi volt, két óra punnyadás az autópályán, ahol méterenként trafipax, meg a hétvégi tuningautós hülyegyerekek kerülgetése.

A svéd kolégák előre óva intettek a főváros parkolójitól, mondván, hogy nincs sok belőlük, drágák, stb. Peti megnyugtatott mindenkit, hogy nem gond, ő tud egyet az óváros közepén, ami olcsó, és közel van. Nem vagyok egy ünneprontó típus, de túl szépnek hangzott, hogy igaz legyen. Mikor megérkeztünk, örömmel konstatáltuk, hogy a parkoló tényleg létezik, közel van, sőt oda is találtunk. Sajna egy baja volt, hogy ideiglenesen le volt zárva by the police :(

Végül lett helyette egy nem túl olcsó, de elég zsúfolt másik, ahol otthagytuk a járgányt, és nyakunkba vettük a fővárost. Állítólag sok szép múzeum és látnivaló van, sőt egyes múzeumokba az E/// belépőkártyával ingyen is be lehet menni. Már a héten megbeszéltünk, hogy nem fogunk elmenni minden unalmas múzeumba, csak azért, mert az utikönyvekben bennevan, hanem csak oda, ami érdekel is bennünket. Miután ebben megegyeztünk, valamelyiknek az első kijelentése az volt, hogy de a váza múzeumba menjünk el, mert azt látni kell. Na baz. az pont egy olyan hely, ami nélkül nem lehet élni - gondoltam magamban. Nem akartam egyből szólni, mert féltem, hogy valamit eseteg én nem tudok jól, de mintha pont egy perce beszéltük volna meg, hogy nem megyünk olyan helyekre, amiket csak azért nézne meg az ember, mert illik megnézni. (itt kérnék elnézést Herendi és más porcelángyűjtők rajongóitól). Végül jól tettem, hogy megtartottam a kis véleményemet magamnak, mert Norbitól hamarosan megtudtam a teljes igazságot, miszerint ez nem váza múzeum, hanem A vasa múzeuma. A vázát meg nem vázának, hanem vasa -nak írják, és egyáltalán nem porcelánból készült, hanem fából, és nem virágtartó, hanem kicsit más ...

A Vasa egy svéd sorhajó volt, melyet 1926-1928 között építettek II. Gusztáv Adolf megrendelésére. A svéd király a harmincéves háború alatt, a Lengyelország elleni harcok miatt rendelte meg a hajót. A Vasa már méreteivel is félelmet keltett volna a csatákban, tűzereje egymagában felért a teljes lengyel flotta tűzerejével. A király sajnálatos módon aktívan részt vett a hajó tervezésében, és ez lett az egész projekt veszte, és később a múzeum apropója. A király az építés közben kitalálta, hogy kellene még egy plusz emelet a hajóra egy újabb sor ágyúnak, ami finoman szólva sem volt benne az eredeti specifikációban... A fő hajóépítő mester, Henrik Hybertsson az építés közben megbetegedett, és meghalt, ezért a munkálatokat segédje irányította tovább, aki még nem rendelkezett elég tapasztalattal, hogy meglássa idejében a problémát. Az elkészült hajó korának egyik legjobban felszerelt hadihajója volt, 64 ágyúval rendelkezett, viszont a szélességéhez képest túl hosszú és túl magas volt. A szokásos stabilitási próbán – amikor harminc matróz fut egyszerre egyik oldalról a másikra, így próbálván felborítani a hajót – a Vasa erősen megdőlt. Mivel ezt senki nem merte a király tudomására hozni, a hajót késznek nyilvánították. 1628. augusztus 10-én a Vasa vitorlát bontott a stockholmi kikötőben, a Gamla Stan déli csücskétől, hogy megtegye első útját. Szép idő volt, nem számítottak hullámzásra, így az ágyúnyílások nyitva voltak. Ám egy hirtelen széllökés azonban a hajót annyira megdöntötte, hogy ezeken át beömlött a víz. A hajó valamivel kevesebb mint 1300 métert tett meg a vízrebocsátása óta, és máris elsüllyedt a stockholmi kikötő közepén, 50 matróz halálát okozva. Értékes bronzágyúiból nagyjából 50-et búvárharangok segítségével felszínre hoztak 1664-65-ben. Az akkori kivizsgálás feltárta a tervezési hibákat, és az elégtelen mennyiségű ballasztot jelölte meg a szerencsétlenség fő okozójának. A hajótestet végül is nem emelték ki, így az 30 méter mélyen, szinte teljes épségben megőrződött a tenger fenekén. Mondanom sem kell, hogy a múzeum nagyon magával ragadó volt, már csak a benne rejlő méretek miatt is, de a tárlatkészítők tényleg mident megtettek a nagyérdemű figyelmének maximális lebilincselése érdekében. A múzeumot nem is ragozom tovább, mert nem lehet, de tény, hogy lenyűgöző volt, és javaslom mindenkinek, hogy jöjjön el egyszer ide, ha Stockholmban jár.

A múzeum épületében egyébként az tetszett, hogy bár kb 4 szintes volt, a hajó árbóca így sem fért bele, úgyhogy azt levágták, és a tetőre erősítették. Így, ha kijön az ember, akkor az épületen kívül látja azt, ami nem fért már be ...

Majdnem három óránk úgy elszállt a falak között, hogy fel sem tűnt, sőt még így is volt, amit nem néztünk meg. Jut eszembe a múzeumba hajóval mentünk, ugyanis Stockholmot körülveszi néhány sziget, amikre ugyan vezetnek hidak, de hajóval mégiscsak menőbb volt. odajutni A Vasa-múzeumot rejtő szigeten egyébként egy vidámpark is üzemel, amit már messziről kiszúrtunk, főleg azért, mert úgy sikongattak az emberek, hogy azt már kilóméterekről hallani lehetett. Idősebb olvasók figyelmébe ajánlanám, hogy a vidámpark összes hullámvasuta 65 éves kor felett ingyen látogatható!!! Tény, hogy az üzemeltetőknek van humorérzékük, azért megnézném, hogy melyik nyugdíjas nem akar úgy meghalni, hogy nem próbálja ki előtte a szabadesést ... A nyakatekert mondatokról jut eszembe Peti kedvenc kérdése, mely úgy hangzik, hogy "Mikor csináltál legutóljára valamit életedben először?" - Bár elsőre nem tűnik annak, van értelme :) Frappáns válaszokat kommentben várok, mert kezdek kifogyni az ötletekből ...

A nap további részét az óvárosban töltöttük, sétálgattunk, fagyit ettünk, nézegettük a kínai árusok made in Stockholm termékeit, és bámultuk a stockholmi rendfentartó szervek mókás öltözékét, és masírozását.

Estefelé Norbi javaslatára beültünk egy étterembe, ahol kipróbáltuk a svéd konyha rejtelmeit. A társaság zöme a rénszarvaspörköltet részesítette előnyben, és meg kell mondjam, nem volt rossz választás. Utána azért jelentősen esett a véryomás, a fakultatív sétaproramot már kevesebben részesítették előnyben. Fanatikus fényképészek unszolására visszakocsikáztunk az óvárosba, hogy a lemenő Nap sugarait lenycsevégre kaphassuk, majd lassan hazafelé vettük az irányt, hisz még hátravolt egy 2 óra + os utazás ...

Ma reggel arra ébrdetem (talán majd többen megerősítetek), hogy augusztus 20-a van, és ez állami ünnep :) - Sajna csak Magyarországon :(, úgyhogy mi szépen mentünk dolgozni. Szerencsére az időjárás elég kegyes hozzánk mostanában, szép napos időben lépdeltem a buszmegálló felé. Szeretek inkább egyedül menni munkába, mert igy olvashatok kozben. Rengeteget olvasok mostanában. Van is rá idő szerencsére, mert a megállóba mindig valahogy rossz ütemben érkezek, kb 10 percet mindig kell várni a buszra, és a menetidő is kb 20-25 perc. Norbi azt mondta, hogy ha esik az eső, és siet, akkor neki biciklivel csak 15 perc. De én közben olvasok, haha!!! Lehet, hogy már meséltem, hogy az E/// a város szélén található, több nagyobb céggel egyetemben. Itt található a linköpingi egyetem is. A campus szép nagy, parkos, még egy kis tavacska is van a parkjábam, és persze minden a bicikliutakról szól. Ma reggel tök szépek voltak a felhők egyébként, csak hogy koherencs legyen a szöveg ...

Ma meló közben odajött hozzám a teszter csapat főnöke, hogy abba kell hagynom a munkát egy kicsit. Kérdeztem, hogy miért. Mire mondta, hogy meg kell mutatnom neki a pdf olvasómat :) Ezek szerint még mindig nagy sikere van. Jeejee! Mutattam neki a blogbomból a bicajos fotókat, mert ő is versenyez egyébként, azóta tök sokat jön oda hozzám haverkodni ;) Ő az, akivel a bicikliversenyen is találkoztam. Most hétvégén lesz az E/// kerékpáros kupa, asszem, arra készül éppen.

Mondták, mielőtt kijöttem, hogy sok a biciklis, de arra számítottam, hogy majd itt is a mountin bike lesz a menő, mint otthon, de érdekes módon nem. Még csak nem is újak a gépek, hanem az a sikk, hogy kinek ócskább, meg leharcoltabb. Nem egy  rozsdás bringát láttam, egyébként meg az összes az a falusi emberbájk forma, aminek az a hajlított kormánya van. Elől kis kosár, meg dinamó, tiszta gáz. Sokszor látok öreg néniket és bácsikat biciklizni, valamelyik nap is egy idősebb úr kerekezett el mellettem, és a biciklijére föl volt gumipókkal erősítve a mankója!!! Egy szó mint száz, itt nem azért bicikliznek az emberek, mert trendi, meg vellnessz, hanem mert ez az elfogadott közlekedési eszköz. El is Sokszor nem is értem, hogy minek a városnak ilyen fejlett, kb 30 féle vonallal rendelkező tömegközlekedés, ha senki sem használja? A buszokban egyébként van GPS és a buszmegállóban kiírja a gép egy monitorra, hogy hány perc múlva érkezik a következő busz.

Ma munka után Előddel kipróbáltuk a masszírozó székeket. Nagyon zsír a cucc. Az egyik legjobb dolog benne, hogy ingyenes :), csak elő kell jegyezned magad a konferencia-szervező rendszerben. Erre a relaxációra rá tudnék szokni hosszútávon, azt hiszem. Holnap viszek még könyvet is :) Jah, amúgy a kütyüből van mindjárt kettő, hogy a haveroddal tudj dumálgatni közben ... A cucc nagyon rendben van, a talpadtól a karodon át a nyakadig mindent megmasszíroz. Én szokásomhoz híven el is aludtam benne, pedig csak 15 perces volt a program. Van hozzá egy képernyő a karfánál, amin beállíthatod, hogy milyen programot akarsz, aztán már nyomatja is a zsibbasztást a hátadba,  közben meg egy kis ülő figurán mutatja a monitor, hogy éppen midet mozgatja. Kicsit bizarr a kinézete, mondjuk azt meg kell hagyni, először féltem is beleülni ...

Holnap reggel megyünk újra kocsit bérelni. Remélem megint valami menő verdát tolnak alánk akciós áron, annak határozottan tudnék örülni. A terv az, hogy szombaton elmegyünk Stockholmba, vasárnap meg valami tengerpartra, de a vasárnapi akcióterv még nincs tökéletesre kidolgozva. Holnap este szerintem lesz egy kis rendezvény vagy a parkban, vagy valamelyik hotelszobában, mert Feri hazamegy, és ugye el kell búcsúztatni. Munka után megyünk is a system bolaget-be, hogy vegyünk egy üdítőtitalt. System boldaget-nek hívják az boltot, ahol lehet rendes szeszes italt vásárolni, mert a fűszerboltban csak alkoholmentes sör van van.

Délután eljött Dia a céghez, és együtt elment a csapat (egy része), hogy megnézzük a linköpingi skanzent. Egész hangulatos volt, csak kicsike. Elég sok látnivalóról lecsúszunk amúgy, mert például a vadászgép múzeum jövő tavaszig zárva lesz felújítás miatt, illetve van egy kiri számítógép múzeum is, de hasonló indokokra hivatkozva az sincsen nyitva. Hazafelé egy hamburgeresnél láttam zölt Adidas ZX 300-at, ezt Janinak üzenem :)

Az írországi blogban is volt művészeti kérdés, akkor éppen egy rajzfilmet kerestem, most egy gyerekkori könyvem címére vadászok, amiből mama olvasott fel nekünk esténként, de nem emlékszem már a címére. A történetből egyébként egy rajzfilm-sorozat is készült, és szombat reggelenként adták a TV-ben. Kéretik a címét megírni nekem, aki ráismer a következő infók alapján. A történet szerint -már amennyire emlékszem-, van egy fiú és a kishuga. Egy alkalommal, mikor a kisfiú gondjaira van bízva hugocskája, egy szakadékba esik a lány, és megbénul az egyik lábára. Sajna a kislány lábán nem tudnak a helyi orvosok segíteni és a kissrácot okolják mindenért, mert nem vigyázott a tesójára. A regény vége az, hogy a csajszikát a fiú eljuttatja valami híres orvoshoz, ahol, ha jól emlékszem, meggyógyítják a lábát. A helyes megfejtők oklevélben részesülhetnek.  Köszi a segítséget! És most mindenki menjen aludni. (Ha épp munkahelyről olvasod, akkor Rád sajnos nem vonatkozik)

Azért nem született újabb blogspot, mert nem igazából történik semmi érdekes mostában. Ma megkezdődött a második fele is a kiküldetésnek. Lassan kezdenek az emberek megjönni a szabadságokról. Kiderült, hogy az osztályvezető nem igazán svéd -mint ahogy azt gondoltam -, hanem inkább pakisztáni. Nincs ezzel semmi, csak egy fehérbőrű szőket magas emberre számítottam (kb. az összes svéd így néz ki), és jött helyette egy pici, őszülő, sötét bőrű csóka. Rendes fószernak tűnik, bár nem sokat beszéltem még vele idáig.

Ma már egészen jól vagyok, úgyhogy ha nem esik az eső délután, akkor elmegyek végre futni. Hiányzik már a mozgás, de valami van a levegőben, vagy a szobában, ami folyton ingerli a torkom. Nem tudom mi, de nem tetszik.

A hétvege, mint a címből is kiderül, rendkívül eseménydúsan telt. Szombaton számítógépeztem, mert esett az eső, vasárnap meg aludtam és olvastam, meg délután cserélgettünk filmeket a srácokkal. Peti minden áron meg akart győzni, hogy a Hóditó hódok cimu mese az egy roppant szinvonalas alkotas, es ezert tobb evad is megvan neki a laptopjan belole es minden aron meg akarta nezetni velunk is. Norbival mar konyorogni kezdtunk, hogy kapcsolja ki, mert annyira ronga volt. Egy nagyon jó filmet viszont sikerült beszereznem, egy kiváló krimi, Elrabolva a  címe. Ajánlom mindenkinek. De komolyan, most fogom megnézni másodjára is :)

 A városban egyébként első körben értesülök minden közéleti eseményről, ugyanis a szobám pont a főtérre néz. Pénteken például egy kerékpáros verseny volt a városháza körül. Azt hiszem, 30? kört kellett tenni a versenyzőknek, es körönként az utolsó kettő kiesett, végül az első 1000 Euronak megfelelő krajcárt kaszált. Le is sétáltam kicsit fotózni, és találkoztam az egyik kolégámmal, aki majd szeptembertől jön hozzánk egy hetre. Velem egy korúnak, vagy kicsit idősebbnek saccoltam, de meglepetésemre 3 kisgyerekével álldogált a célegyenes előtti kanyarban. Mint megtudtam, azért éppen ott, mert ha elkezd esni az eső - el is kezdett -, akkor ott a legnagyobb az esélye annak, hogy valaki taknyol, és az milyen érdekes a gyerekeknek :) Ez is egy szemlélet, gondoltam magamban.

Vasárnap reggelre már egészen összeszedtem magam, és úgy döntöttem, hogy elengedem magam a kirándulásra, még ha ezzel kissé le is lassítom a gyógyulásom . (Ez tényleg lelassította, mert még ma is köhögök, de nem bántam meg, mert a. nagyon jól szórakoztam ;), b. ma találtam mézet az abc-ben, c. hétfő reggeltől zuhog az eső )

A vasárnapi uticél a Vättern tó keleti partja volt, mely kivallo strandolasi lehetoseggel es nemi sziklamaszassal kecsegtetett.

Körübelül fél 12-kor indultunk a hotelből  5-en: a fotós Peti, a csoportvezetőm Peti, Előd és barátnője Dia, valamint én. Az út kb 50 perc volt, melyen különösebb érdekesség nem történt. Végig szinte autópályán mentünk, ahol a svédek nagyon kultúráltan vezetnek, nem türelmetlenek, betartják a sebességkorlátozásokat, néhányan tanulhatnánk tőlük. Út közben láttunk egy - két  Gripent is ...

Mielőtt megérkeztünk a tóhoz, egy apró kitérőt tettünk Svédország legnagyobb kolostorromjához, mely az Alvastra Monastery nevet viseli. Ez egy cisztercita apátság (volt), de az 1530-as években a luteránusok lerombolták és a kolostor soha nem épült újra, a maradványa viszont mai napig megmaradt és közkedvelt túristalátványosságként ismert. 

Innen már tényleg csak néhány perc lett volna a tópart, de a két Peti kitalálta, hogy mekkora életérzés beállni egy forgó propellerű szélerőmű alá, mert hogy  az milyen hatalmas,és nagy hangja van a turbinának... Emiatt még vagy 30-40 percen át kerestük az autóútról a megfelelő kijáratot a kukoricásba, hogy aztán az út metén látható egyik szélerőművet megközelíthessük. Bár a kitartásból nem volt hiány, eme törekvésünket csak hazafelé tudtuk realizálni kb egy óra gyaloglással egy búzatáblán át (papucsban, strandfelszerelésben) ...

Én a térkép alapján azt hittem, hogy majd elegánsan begurulunk a tópartra a kocsival, mint otthon a nyéki tónál, de itt kicsit máshogy volt. Az országút végül egy erdei sétánnyá alakult, ami egy nagy parkolónál ért véget. Innen aztán gyalogtúra kovetkezett át az erdőn  papucsban :), törülközővel, instant grill szettel és miden hozzávalóval felszerelkezve. Kicsit aggódtam, hogy a strandolás egy erdei piknikbe fog átcsapni, de végül megtaláltuk a számunkra ideális táborhelyet, ahol letelepedtünk.  A víz kristály tiszta volt és sajna picit hideg, de még a lélektani határon belül. Hamar hozzafogtunk az ebed keszitesehez a mobil grill apparat segitsegevel.

Ami az úszkálást illeti, en inkább falat másztam, meg napoztam, mert a vízet még kissé hidegnek találtam.

Amíg pancsiztunk, fotózgattunk, napoztunk, a grill pirította nekünk a finom kolbászokat ... Egyébként többen vitorláztak, kenuztak, meg búvárkodtak a környélen de  mégis minden nagyon csendes volt, nagyon elveztem a nyugodt videket: szemünk előtt a "végtelen"-nek tűnő víz, mögöttünk végig erdő, feletünk ragyogó kék ég, és szikrázó napsütés, mi meg süttettük megunkat a fekete sziklákon.

Eszre sem vettem, hogy hogy repul az ido, hipp-hopp eljodt a kesodelutan, es kezdett lehulni a levego. Sajna, mint már annyiszor azelőtt, a Nap aznap is úgy döntött, hogy levonul a színről (valójában a Föld forog, tudom tudom), de néhány fanatikus fénnyképész még ragaszkodott, hogy ezt a sziklákon várjuk meg ...

Végre sikerült csoportképet készítenem, amit már annyian hiányoltak.

A képen balról jobbra: Előd, Norbi, Fotós Peti, az én főnököm Peti és végül én, már kicsit megfáradtan ...

Gabó, bocsi a pólóért, majd meghálálom :) Van még egy lány is kint, aki a Security csapatba tartozik, de ő mindig külön utakon mozog, soha sem tudom, hogy hol van. Tegnap egyébként béreltünk egy verdát (egy 1.9-es Saab :), hogy majd  szétnézzünk egy kicsit a hétvégén, de sajnos én mára nagyon lebetegedtem, és ezért nekem most marad a blog-írás. Azért tegnap munka után sikerült kicsit csavarogni, és elmentünk egy közeli tóhoz, amit ha jól emlékszem Roxen-nek hívnak. Csináltam is út közben elég sok fotót, hazafelé láttuk a naplementében a blogom névadóját, a többek között Gripeneket is előállító gyárat, és környékét, meg még sok érdekességet. Sajna az út vége felé már éreztem, hogy baj lesz, újra kezdett fájni a torkom, meg a fülem. Ki is próbáltam az aszpirinszopogatást, de ki kell ábrándítanom mindenkit, nem nagyon karcolt meg, semmi javulást nem hozott, ellenben jó ürügyül szolgált, hogy a keserű ízre vegyek valami csoki t :) Este tartottunk egy kis iszogatást a szobámban - állítólag azért itt, mert enyém a legnagyobb szoba haha :), még kádam is van -, de én inkább már csak néző voltam, mint résztvevő. Reggel úgy ébredtem, hogy már nem tudtam beszélni sem nagyon, még mindig torokfájás és gyengeség. Lemásztam nagy nehezen reggelizni, és vittem magammal Neocitránt. Azt megittam, aztán lefeküdtem aludni. Azt álmodtam, hogy a fülembe esnek az izzadtságcsöppek, meg minden, de valószínű, ez nem  csak álom lehetett, mert mikor felébredtem, tiszta vizes volt minden körülöttem. Mikor ránéztem az órára, kb 3 óra lehetett délután. A közérzetem már elég jó, nem fáj semmi,, bizakodó vagyok. Fürödtem egyet, és lementem sétálni egy kicsit, mert annyira szépen sütött a Nap. Út közben vettem egy jó nagy szendvicset, és egy könyvvel beültem egy parkba olvasgatni, meg napozni is egyben ;) Eléggé elröppent az idő, kb 6 óra felé jöhettem vissza. A tereken rengetegen vannak, főleg a kávézókban. Mindenki jön-megy, nagy a nyüzsgés a városban. Remélem, holnap már tudok majd csatlakozni a többiekhez . . .

Most pedi néhány kép a tegnapi kocsikázós tavas happeningről:

Ha van hungarikum, akkor svédikumnak is kell lennije. Van is, csak nem tudom, hogy nevezik őket. Meg mondom őszintén, nem nagyon tudtam sokat az országról, mielőtt idejöttem, de nagyon jót szórakozok azon, amikor nap mint nap újabb tárgyról, történetről, személyről, vagy bármiről derül ki, hogy svéd érdekeltségű, ha szabad így fogalmaznom. Így járt a címben említett mesehős is. Kis koromban a kedvenc meséim egyike volt a Nils Holgersson kalandjai. Akkoriban nem igen törődtem vele, hogy honnan importálták a sorozatot, ezért ért annál nagyobb meglepetésként, amikor ma a jobban szemügyre vettem, hogy a svéd 20 koronás hátlapján Nils Holgersson szerepel, amint Márton lúd nyakán ül. Az már egyébként kevésbé köztudott, mármint ami a mesét illeti, hogy Selma Lagerlöf a rajzfilm szerzője 1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, melyben nem kis része volt a fergeteges sikert elért mesének, mely eredetileg földrajztankönyvnek készült az általános iskolások számára.

Ma egyébként nem ébredtem túl fényesen. Eleve elaludtam, mert már nagyon fáradt voltam, és nem tudtam kipihenni még egészen az utazást, és ráadásul reggelre iszonyat torokfájás jött rám. Jönnek a jól bevált módszerek, Streptils, mentanolos kockacukor, forró tea, délutáni alvás és izzadás, stb. Remélem hamar helyre jövök. Este megint voltunk fotózni Petivel. Már most szerintem nincs olyan oldala a katedrálisnak, amit nem fényképeztem le, viszont még bejutni egyszer sem sikerült, mert mindig csak este megyünk fotókálni. Más különös nem nagyon történt. Holnap lehetne menni futni munkaidőben, egy órát, ugyanis a kollégák heti kétszer futnak ebédidőben, de Petivel úgy ítéltük, hogy nekünk még ez túl brutális: 9 km 40 perc alatt. Nekünk az 5 volt kb 35 perc tegnapelőtt. Még rágyúrúnk egy kicsit, és meglesz az ;) Közben kiderítettem, hogy a mászócsarnok pár perc détára van ay E///-tól, úgyhogy majd ha nem lesz olyan szép idő mint ma, és nem sajnálok bent lenni, elviszem a mászócipőt a melóhelyre, és onnan átsétálok. Egyébként a mászócsarnok egy kiszuperált vadászrepülő hangárban van. Biztos van hangulata, kíváncsi vagyok rá.

Megint néhány fotó, remélem, még nem unja senki :)

Nem daru madarak egy darun:

Ház a tónál:

Picibicikli:

A katedrális újabb perspektívából:

Előbbihez nem, de utóbbihoz viszont volt ma szerencsém :) Lehet, már otthon is létezik, de én csak itt találkoztam ezzel a remek "készülékkel". Lényeg, hogy ha nincs grillsütőd, meg mondjuk nem laksz kertes házban, de csipázod a szabadban való sütögetést, és nem szeretnél lemondani a kertipartik adta gyönyörről, akkor az eldobható grillsütőt neked találták ki. Kicsit leegyszerűsítve a dolgot ez egy alufólia tál, a tetején rács, alá pedig előre becsomagolt faszén került a gyárban. Ezt megveszed a boltban, leszeded a csomagolófóliát, elviszed egy parkba, leteszed egy kőre, és gyufa. Szépen leég a papír a tetejéről, aztán már csak parázslik benne a faszén. órákon át, hogy a leleményes túrista kisüsse rajta a jóságokat. Mikor már leégett a papír, és csak parázslik a szenecske, akkor veszed elő a szintén előre csomagolt és pácolt húsokat, amit cirka 20 perc alatt szépen átsüt a mobilgrill apparát. (A sütés közben konzervsör fogyasztása javasolt.) Peti hozott otthonról mustárt, mert mondta, hogy az nem túl jó svédeknél, de legalább is a magyar sokkal jobb. Egyébként ma tudtam meg azt is, hogy a dobozos sör doboza visszaváltható, mint nálunk a sörösüveg, úgyhogy ne tapossam agyon, mert sok pénztől esek így el.

Ma rámtört a tavaszi fáradtság, megyek aludni. Mamáéknak valaki tanítsa meg, hogy kell kommentelni!!! Hajrá!

Reggel 6:57-kor keltem, mert megbeszéltük, hogy 7-kor, reggelizünk. Nem tudom, hogy véletlen egybeesés-e, de nem várt módon :) svédasztalos reggeli volt. Azt mondják a többiek, hogy meg fogom unni majd egy hét mulva, de egyenlőre még oda-, meg visszavagyok a kajától, olyan jó. A magyar embert már az is lázba hozza alapból, hogy "ingyen van" és bármennyit..., de ez tényleg viszi a pálmát eddig. Nem egy svédasztalos reggelit végigpróbáltam már, de azt kell mondjam, hogy nem ma kezdték... sőt, már azon is gondolkodtam, lehet, hogy innen származik az egész ..., de most komolyan, láttatok már olyat, hogy palacsintatészta van kirakva egy edénybe, és süthetsz magadnak palacsintát reggelire, meg gofrit? Pont ilyen okok miatt kb 60-70 perc alatt reggeliztünk meg, és ez szerintem holnap sem lesz másként.Egyetlenegy minusz van, hogy vizezik a narancslevet, de az alma és szamócalé az hibátlan volt.

Reggel negyed kilenckor elindultunk bérletet venni a közeli vonatlállomásra, ahonnan egyébként a mi buszunk is indul. Megrövidültem kb. 15 ezer forintnak megfelelő svéd koronával, de cserébe elég kultúrált a szolgáltatás. A menetidő kb 20-30 perc, az Ericsson az egyetemi kampusszal egy parkban van. Nem olyan nagy magas irodaház, min az otthoni, hanem inkább laposan elterülő. Sajna fotózni nem lehet, mert egy katonai helikopter és repülő hangár van a közelben, és emiatt nem nagyon lehet fotózni. A munkatársak szignifikáns része még szabin van, majd jövő hétre jönnek vissza, viszont akitől nekem kell majd tanulni, ő pont itt van, és nagyon szimpatikus srác. Többnyire mindenki szőke, és kék szemű. Mint a németek :) Volt reggel egy megbeszélés, ahol mindenki elmondta, hogy honnan jött, mik a feladatai, hol tart, stb. Azt figyeltem meg, hogy itt nincs olyan rendszertelen kávézgatás, mint Pesten, hanem itt szigorúan beiktatnak napi 1-1 óra közös kávészünet. Itt tanultam meg az első svéd szót, melyet a magyar helyesírás és kiejtés szabályával tökéletesen egybe vág, és így írják: fika. Igen, jól látjátok, nem írtam el :) Ellenben kicsit mást jelent. Azt hiszem a németek "Kaffee mit Kuchen" kifejezéséhez lehetne hasonlítani, ami a délután 5 órai teasüteményezésre és kávézásra utal. Szóval ilyenből van kettő egy nap, de süti csak pénteken délután van és azt, hogy éppen ki a heti Fika felelős, azt egy táblázatban tartják nyilván, a hűtőre kifüggesztve.

A kollégák egyébként nagyon kedvesek, és hűek a kutatás-fejlesztés egyik alapjellemzőjéhez, azaz nem kapkodnak ... A pesti irodában is jellemző volt a nyugodt, csendes alkotói környezet, de ez az itteni iroda nem hogy a béke szigete, de komolyan, egy idősek otthonának a vérmérsékletét idézi. Ez már kezd néha zavarni, mert nem tudom elképzelni, hogy ilyen csigatempóban hogy lehetnek olyan produktívak, mint ahogyan azt állítják. Na mind1, lehet, hogy pont ez a titkuk ...

Az ebédet az E///-ben tlálható étteremben költöttük, ami bár nem veszi fel a versenyt az otthonival, azért én pont egész jót fogtam ki. Nem hittem el, hogy ilyet megélek, de valószínű, nem fogom elhozni holnaptól az ebédhez egyébként iingyen járó fél liter kólát, mert nem kecsegtet túl sok jóval a jövőre nézve, már ami a hasamat illeti. Sajna ásványvíz, vagy bármi más kultúrital nem kérhető cserébe, csak kóla, meg más ilyenf ajta lónyálak. (A sörre még holnap rákérdezek, hátha bejön). Délután 5 körül, mikor távoztam  gyönyörűen sütött a Nap a reggeli borongós megoldással ellentétben. Reggel egyébként pulóverben mentem le reggelizni, de már pólóban indultam útnak, az idő egyre csak melegedett a delutan kozeledtevel, de még nem volt hőség.  A többiek azért óvatosan figyelmeztettek: bárhogy is néz ki az idő, mindig eshet - akár csak az íreknél -, úgyhogy esőkabátot mindig vigyek magammal. Hurrá!

Délután megbeszéltem az egyik munkatársammal, hogy elmegyünk futni ebben a jó időben. A városnak nagyon menő futópályája van. Körülbelül úgy jellemezném, mintha egy hegyi ösvényen kéne futni, néha fel a dombra, néha ki egy tisztásra, vagy patak mellé,. Az út végigleszórva fakéreggel, hogy puha legyen, amikor lépsz. Igen profin meg van csinálva. Van egy 5 km-es és egy 2.5 km-es kör. Mi a nagyobbikat választottuk, és ne kérdezzétek, hogy miért, de szembe a menetiránnyal "mer az jó lesz" felkiáltással. Bár nem volt sok ember, nem kellett igazán kerülgetni senkit, de a menetirány, vagyis a túristajelzések pont a másik irányból voltak felfestve, ezért többször sikerült eltévedni is. Na mind1, azért sikerült egészségesen elfáradni.

Hazagyalogoltunk, és kiderült, hogy a srác, akivel futni voltam - nevezzük Péternek - , szintén nagy fényképész, és ugyanolyan felszerelése van, mint nekem. Meg is beszeltuk, hogy elmegyünk fotózgatni kicsit a városba este. Bar mar nem volt tul sok feny, nehany ertekelheto kepet csak sikerult kesziteni.

Megérkeztem épen és egészségesen, és ennek jegyében most meg is eszem azt a zöldalmát is, amit a recepción szereztem az előbb.

Reggel sajna nem a legfittebben ébredtem, mert nem jött álom a szememre, és ilyenkor - a maximális időkihasználás érdekében - nem is szoktam lefeküdni. Reggel felültem a gépre, de már nem emlékszem arra, hogy kigurultunk volna a kifutópályára, mert már akkor elaludtam. Végig is aludtam az utat Amszterdamig, ahol sajnos zuhogó eső és hideg fogadott. Itt szeretném megjegyezni, hogy tök igazságtalannak tartom azt, hogy az utaskisérők az alvó emberektől nem kérdik meg, hogy mit kérnek enni-inni, hanem egyszerűen kihagyják őket. Persze a rutin és az évek :P megtanítottak erre, ezért most szóltam a mellettem ülőnek, hogy bámilyen mélyen fogok aludni, ébresszen fel, ha jön a kaja :) /sonkás szendvics volt és narancslé :) /

Amint írtam már, sajna az amszterdami időjárás nem volt túl kegyes ma hozzám, és meghiúsította a városnézős tervemet, de cserében aludtam 9 órát a váróban. Este hét óra felé megérkezett egy másik munkatársam, Előd a kedvesével, úgyhogy együtt múlattuk tovább az időt. Még két Péter nevű kollégát vártunk egy harmadik géppel, de csak nem akartak jönni, már félő volt, hogy lekésik a csatlakozást. A gépünk 8-kor szállt fel a holland fővárosból, amit hajszál híján, de elértek a többiek is. Sajnos öten öt felé ültünk, de végül is, elvolt mindenki magának. Én pont ablak mellé kaptam helyet, úgy, hogy pont láttam a naplementét, ezért egy vörösborocska társaságában meghitten végigfotózgattam a második etapot.

Már sötétedett, mikor megérkeztünk fél 11 körül, de azért érezni lehetett, hogy itt később sötétedik. A reptér elég csalátdias volt, ez alatt konkrétan azt értem, hogy a gépünk elfért az aszfalton, de szerintem ezzel meg is telt az egész.

A hotelbe egy mikrobusszal jöttünk, ami valami ericssonos taxi lehetett, mert rajta volt a céglogó a kocsin. A reptérről 2 perc volt az út, úgy hogy a szálloda a főtéren van.  Ebből gondolom, hogy a városka nem lehet nagy, de nem volt alkalmam nagyon szétnézni, mert már elég sötét volt. A szálloda nagyon menő, egy négy csillagos hotelben lakom. Mondjuk ára is van, több, mint fél milka a havi szállásdíj.Van benne lapos tv, széf, minibár, vasaló, meg minden. Persze minket főképp a net csatlakozás izgatott, az is van :). Holnap reggel fél 7-től lesz reggeli. Jó lenne nem lekésni ...

Már csak néhány óra van hátra indulásig ...

Aki jól ismer tudja, hogy bár nem az első külföldi utazás lesz ez életemben, (és ezzel együtt nem az is első blog, és nem is a második) mégsem vagyok túl nyugodt, folyton azon töröm a fejem, hogy mit fogok el/kifelejteni.

Gondolom, aki ide a blogra ellátogatott, már tudja hova megyek, és miért, de azért a rend kedvéért:
Svédország Linköping nevű városába utazok néhány órán belül, hogy ott az Ericsson egyik transzfer projektjében közreműködjek. A gépem 7 óra 5 óra múlva indul, majd Amszterdamban kell átszállnom. Szerencsére, mielőtt továbbindulnék Svédországba, lesz néhány órám várost nézni Amszterdamben. Mivel nem tudok aludni, most kicsit utánanézek mit kell tudni a városról (a Coffee shopokon és a piroslámpás negyeden kívül).

Amit eddig megtudtam Amszterdamról az az, hogy ha egy mód van rá, akkor meg kéne nézni Rembrandt "Éjjeli őrjárat" című festményét és persze Van Gogh munkái sem elhanyagolhatóak. Ha rátalálok, valószínű tolok majd egy fotót a Rembrandt házról is. Állítólag Anna Frank is itt élt egy ideig a háború alatt. A Wikipedia említ még valamit egy bizonyos trópusi múzeumról, mely elég érdekesnek hangzik: "Megemlíthető még a trópusi múzeum, mely kiállításait a forró égöv problémáinak szenteli. Nem tudom, hogy ezekből mire jut majd idő, de legalább már kicsit okosodtam Amszterdam témában :)

Egy kicsit szemügyre vettem Linköpinget is, ahol a következő négy hét vár majd rám. A legelső info, amit a városról megtudtam, hogy a svéd Saab gyár - melyet valljunk be, leginkább az autógyártásról ismertünk - itt gyártja a Gripen névre hallgató vadászrepülőket. Mint azt már valószínűleg sejtitek, innen lett a blog neve is.
A város egyébként Svédország ötödik legnagyobb városa, közel 150 ezer lakossal. A városban tarlálható egy híres  vadászgép múzeum, egy igen régi monostor (Linköping's domkyrka), melynek építését 1250 körül kezdték. Ezek mellett van híres férfikórusa, meg menő jéghoki csapata, sőt igen tekintélyes botanikus kertje is (vagy mi).

Tegnap Ábelék kérdezték, hogy várom-e már az utazást. Valójában nem tudtam rá egyértelmű igennel felelni, de ennek csak annyi az oka, hogy még nem teljesen realizáódott bennem az utazás ténye ... ellenben most, hogy már csak órák vannak hátra, és itt áll a szoba közepén az életem újra 20 kilóba tömörítve, kezd eluralkodni rajtam az az ismerős érzés, mely egy kicsit izgalom az ismeretlen iránt, egy kicsit aggódás, hogy hogy lesz, mint lesz ...

Kedves olvasók, ezennel vízre bocsátom az internet tengerén eme kis blogocskát, aki velem akar tartani itt a cybertérben, az kérem kvalifikálja magát egy "jó utat" bejegyzéssel, viszlát szeptemberben!